„Aki nem bundázott, az nem is igazi futballista!” – hangzott el a mondat magának a Császárnak, Albert Flóriánnak a szájából, nem egészen hat évvel ezelőtt. Súlyos és elgondolkodtató kijelentés, mely a napjainkban újra gyűrűző bundabotrány fényében joggal veti fel a kérdést: mikor volt az utolsó tiszta hazai bajnokság?
Mióta a bochumi rendőrség birtokába jutott a minden idők egyik legnagyobb bundabotrányát leleplező okirathalmaz, nyugtalanság uralkodik a futballvilágban. Az adatok lassú feldolgozása miatt a csalók méltó megbüntetésére váró szurkolók egyre türelmetlenebbek, és nem csak külföldön. A nyomozati anyag ugyanis 13 elsőosztályú magyar bajnokit is említ, melyeken megtörténhetett az, ami tulajdonképpen korántsem idegen a labdarúgásunktól, vagyis a bundázás.
Hogy mikor és hol történt az első komolyabb meccseladás Magyarországon, arra nincsenek pontos adatok, viszont arra, hogy a hatvanas években már bevett szokás volt, igen. Sokak szerint a futballpályákon pontosan az történt, ami a politikában, csak kicsiben. Ha már a barakk vidám volt, a focimeccsek miért ne lettek volna azok?
Az említett időszak két patinás klub ádáz küzdelmét hozta, a köztudottan Kádár János kedvenc csapataként számon tartott Vasas és a „népi demokrácia” elutasításának szimbólumává vált Ferencváros egyaránt négy-négy bajnoki címen osztozott 1960 és 1970 között. Kettejük versengését gyakran kísérték megkeresések, előre lebeszélt eredmények, gazdát cserélő jelentős összegek. Ezt maga Albert Flórián sem tagadta, a „Nemere” fedőnevet viselő ügynök pedig – akit a Ferencváros megfigyelésével bíztak meg – 1969-es jelentésében a mai szemmel mókásnak tűnő növénynevekkel helyettesítette az üzletelő labdarúgókat.
„A f. hó 29-én megtartott edzésen Galagonya, a Bp. Vasas labdarúgója érdeklődött Dália FTC-játékostól, hogy a Bp. Vasasnak az FTC-Vasas mérkőzésért mennyi pénzt adtak. Dália Galagonyának elmondta, hogy 36.000 ft-ot adtak át Havasi Gyopárnak és Lótusznak. Olyan érzése van kapcsolatunknak, hogy valaki, illetve valakik a pénzből eltettek, és nem a teljes összeget osztották szét.”
Bizony, sokszor még a betyárbecsület fogalma is ismeretlen volt néhányuk számára, pedig ha hozzávesszük, hogy az akkori magyar átlagkereset kétezer forint volt, nem is kell részletezni, milyen luxust tudott biztosítani 36 ezer forint. „Nemere”, akiről 2004-ben kiderült, hogy megszemélyesítője a korábbi legendás Novák Dezső volt, ebből az évtizedből még két emlékezetes bundameccsről számol be, ahol mindkét esetben a kiesőjelölt benntartása volt a feladat. Egyiken a Szombathely fejenként tíz ezer forintot ígért, másikon a Dunaújvárosi Kohász kétmillió forintnak megfelelő építési anyag szállítását vállalta az éppen épülő Fradi-stadion részére. A mérkőzéseket persze az esélytelenebb csapatok nyerték – egyaránt 2–1 arányban –, és bennmaradtak az élvonalban.
A hetvenes-nyolcvans évek bundáit szinte „megreformálta” az alacsonyabb osztályú mérkőzések totó kínálatba vétele. Az ügyeskedő manipulátorok könnyedén partnerre találtak a kis összegeket, vagy olykor szinte egy árva garast sem kereső futballistákban. Az elkövetők végül lebuktak. A gyanút az keltette fel, hogy 1982 júliusában összesen 57 darab 13+1 nyertes szelvény jött össze (ráadásul mindegyiket ugyanabban a totózóban adták fel), a másodosztályú csapatok nagy része pedig külön kérvényt nyújtott be az MLSZ-nek, hogy azonnal törölje mérkőzéseit a kínálatból, mert tehetetlenek a játékosokat megkörnyékező csalókkal szemben.
A nyomozás után kiderült, nem is egy, hanem két csoport dolgozott a mérkőzések adás-vételén. Az egyik csoport a Faragó József kiskunfélegyházai TSZ-részlegvezető által irányított budapesti és kecskeméti totózókat tömörítette, a másik a szekszárdi totókirály, civilben munkanélküli Molnár Tibor köré szerveződött banda volt. Molnár állítólag több mint nyolcszáz emberrel tartotta a kapcsolatot, akik közt ismert játékosok, bírók, szakvezetők, de esetenként gyúrók is voltak. A nyomozás lezárultával kiderült, a bundázók közel 50 klub 200 játékosát és 13 bírót fizettek le. A gyanúsítottak neveinek csak töredéke ismert a nagyközönség előtt, a leghíresebbek kétségtelenül Kocsis Lajos, a 33-szoros válogatott csatár és Sárközi István, 1968 olimpiai aranyérmese voltak. Utóbbi ráadásul máig tisztázatlan körülmények között vesztette életét 1992-ben, egy vonatút során…
Hogy a nyolcvanas évek ne csak a totózók lebukásáról maradjon híres, arról az 1983-1984-es bajnokságban lejátszott Volán–Honvéd, a DVTK–Nyíregyháza, az 1985-1986-os szezon DMVSC–Honvédje, Csepel–Volánja, és Pécs–Békéscsabája, az 1988 májusában megrendezésre kerülő Rába ETO–ZTE, valamint a Kaposvár–DMVSC mérkőzés gondoskodott.
A Volán–Honvéd találkozón a hazaiaknak egy pont kellett volna a biztos bennmaradáshoz, míg Esterházy Mártonnak, a vendég csatárának három gól kellett volna a gólkirályi címhez, a Nyíregyházának pedig ötgólos győzelemre volt szüksége – ugyancsak a bennmaradás érdekében. Nos, végül Esterházy mesterhármasa is kevés volt a győzelemhez, a 6–6-os döntetlennel pedig a Volán élte túl a kiesési harcot, miután a Nyíregyháza hiába nyert Miskolcon 7–2-re. Hogy az eredmények az előbbiekben ismertetettek szerint alakultak, az nem a véletlen műve. A kiderülő bunda miatt a másodosztályba száműzték a Volánt is, a Honvéd pedig ötpontos levonásban részesült, igaz ez sem veszélyeztette a bajnoki címüket. Ja, és egyébként akkoriban a Volán elnökét Grosics Gyulának hívták…
Esterházy egyébként később egy interjúban elmondta, hogy a sok bunda közül épp ez a fura 6–6-os meccs nem volt az, valamint bevallotta, hogy ő maga is részese volt sok lebeszélt mérkőzésnek. Szerinte egyébként ez nem volt szokatlan a korban, hiszen mint említi, gyakran megesett, hogy a vidéki csapatok emberei a meccs előtt megkeresték őket, és felajánlották a döntetlent, amit három esetből egyszer el is fogadtak. Ha azonban elutasították a kérést, gyakran megesett, hogy össze-vissza rugdosták őket az ellenfél játékosai – persze csak a pályán.
Az évtized végéhez közeledve a mostanában inkább remek bajnoki szerepléséről ismert Debrecen neve nem egyszer merült fel bundaügyek kapcsán. Az 1986. április 26-án lejátszott DMVSC–Honvéd 1–1-es eredményével a hazaiak bennmaradtak az elsőosztályban. Ez még nem is lenne gyanús, az viszont igen, hogy a hazaiak a mérkőzés előtt megkeresték a pestieket, és 600 ezer forintot, valamint Esterházy elmondása szerint (aki ugyan már nem volt a Honvéd játékosa – a szerk.) „…annyi libamájat, hogy belerohadt a kocsiba.” A debreceni vezetők persze gondoskodtak a számukra érdekelt Csepel–Volán (3–0) végeredményéről is, a hazaiak „ösztönzésére” 500 ezer forintot ajánlottak fel. Ugyancsak bundagyanúsra sikeredett a hajdú-bihariak 1988 májusában lejátszott kaposvári mérkőzése is, ami előtt négy kaposvári futballistát kerestek meg a debreceniek, hogy jó nekik az iksz. A felajánlott 125 ezer forint végül annyira ösztönözte a négy somogyi játékost, hogy olyan produkcióval rukkoltak elő, amivel sima 3–0-s vereséghez segítették csapatukat. Más kérdés, hogy az eredmény ellenére mindkét együttes búcsút intett az élvonalnak…
Az eseteket 1989-ben tárgyalta a Hajdú-Bihar megyei bíróság, és 47 gyanúsítottat hallgattak ki. Érdekesség, hogy a Honvédból kilenc embert vesztegetés bűntettével vádoltak meg, többek közt Sallai Sándort, Fodor Imrét, Kovács Kálmánt és Fitos Józsefet, akik 15 és 40 ezer forintnyi összegeket vettek fel a mérőzés után. A Kaposvárból mind a négy játékost elmeszelték, Deákvári Antalt, Meksz Gyulát, Bíró Antalt és Rácz Lászlót is. Minden említett játékost próbaidőre bocsátottak.
Debreceni részről is találkozhatunk ismerős nevekkel, például Mező József, Supka Attila, Duró József, Mörtel Béla, Szűcs János, Vancsa Miklós, Bücs Zsolt, akik azonban csak dorgálásban részesültek, miután a bíróság szerint megbánták tettüket, és mert a vezetők vélhetően félrevezették őket. A klub vezetői már nem úszták meg ennyivel, volt aki komoly börtönbüntetéseket kapott.
Ekkoriban Pécsen is folyt egy per, ami a szintén 1986. április 26-án lejátszott PMFC–Békéscsaba (4–1) meccs előtt történt vesztegetést hívatott tárgyalni. A pécsiek ugyanis azzal keresték meg a csabaiakat, hogy 100 ezer forint ellenében ne nehezítsék meg a dolgukat, így könnyedén elérhetik történelmük egyik legjobb eredményét, a bajnoki ezüstöt. Az eredmény hűen tükrözi a békésiek lelkesedését, akik közül öten börtön- és pénzbüntetést kaptak. A legismertebb név természetesen a nemrégiben ismét vezetőedzői állást vállaló Pásztor Józsefé, aki elsőfokon kilenc hónapot, és 40 ezer forintos bírságot kapott.
Az 1988-as Rába ETO–Zalaegerszeg (1–3) meccs több ismert név bukását is hozta, többek között a győri Hannich Péterét, és az akkoriban a ZTE edzőjeként dolgozó Mészöly Kálmánét. A vád szerint a zalaiak csapatkapitánya, Dobány Lajos a vezetőedző tudtával 500 ezer forintnyi készpénzt ajánlott fel Hannichnak és Preszeller Tamásnak, az ETO akkori játékosainak. Mészöly egyébként nem vallotta bűnösnek magát a tárgyaláson, de elismerte, hogy hiba volt a pénzes zacskókat szállítania Győrbe. A ZTE elnökét, Sulyok Lászlót egyévi börtönre ítélték, Hannichot és Mészölyt nyolc-nyolc havi fogházra ítélték, persze az ítéleteket próbaidőre felfüggesztették. Később másodfokon Mészöly büntetését 60 ezer forintra változtatták, 1990 januárjáig tartó sporttevékenységi eltiltását pedig 1989 novemberére mérsékelték.
A rendszerváltást követő első gyanús meccsre viszonylag sokáig kellett várni, egészen 1994 szeptemberéig. Ekkor a Stadler FC légiósa, Sorin Cigan ajánlott fel komoly összeget a Békéscsaba két játékosának, Kulcsár Sándornak és Szarvas Jánosnak. Cigant egyébként nemrégiben Romániában is rajtakapták bundázás közben. Aztán mikor csitulni látszottak a kedélyek – vagy éppen az elkövetők fejlesztették tökélyre a csendben bundázás tudományát – az országban megjelenő tippmix új távlati lehetőségeket nyitott meg a manipulátorok számára. Mivel a magyar mérkőzéseket általában ötös kötésben szokták adni (azaz ha valamelyik mérkőzés végeredménye nem egyezik a megtippeltével, az egész szelvény bukik), furcsa dologra lettek figyelmesek a horvát és szlovák fogadóirodák 2002 őszén. Négy magyar mérkőzésre a fogadók közel egymillió dollárnak megfelelő összeget tettek fel, a Videoton–MTK (0–0), ZTE–Kispest (2–0), Fradi-Siófok (4–0), Győr-Békéscsaba (5–2) mellé viszont balszerencséjükre behúzták a Stuttgart–Cottbus meccset, hazaira. Az említett magyar meccsek természetesen „csont nélkül” jöttek, de a Cottbus stuttgarti döntetlenje jókora veszteségtől mentette meg a fogadóirodákat.
Ugyancsak gyanús körülmények között dőlt el a Videoton–Kispest (1–2) 2003-ban, amikor is a Honvéd játékosai – élükön Hamar Istvánnal – megkeresték a hazaiakat. Az ügy természetesen nem maradt titok, a Liga fegyelmi bizottsága Hamart tíz, Pomper Tibort nyolc, Tóth Norbertet két, Némedi Norbertet pedig egy hónapra tiltották el.
A 2005-ös Honvéd–MTK (2–2) végeredménye is igencsak érdekes körülmények között született meg, mivel Saskőy Szabolcs játékvezető gyakorlatilag addig engedte a játékot, amíg a vendég MTK a 98. percben ki nem egyenlített. Az eset nagy vihart ugyan nem kavart, de mindenesetre jelzésértékű, hogy a bírót nem sokkal később adócsalás és csempészés gyanújával letartóztatták…
A magyar bunda jövője oly kiszámíthatatlan, mint Toldi elhajított köve: ki tudja hol áll meg, s kit hogyan talál meg. Reméljük, a bochumi folyamat egy nagyfokú tisztulást is magával hoz, máskülönben a furcsának vélt eredményeket hazánkban továbbra is csak kézlegyintéssel kell majd elintéznünk, és csak annyit kell hozzátennünk: tuti bunda volt…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése